Dundikáról álmodik a legtöbb férfi. Legalábbis egy felmérés szerint hazánk egyik legkelendőbb modelljével bújnának a pasik leginkább az ágyba. A gyönyörű lány fotóit elnézve ez nem is csoda, hiszen Dundika idomai igazán tökéletesek. Ugyan a bomba nő testét már számtalanszor megcsodálhatta a férfiközönség, és udvarlóinak is se szeri se száma, a szexi lány csupán egyetlen szerencsés férfinak engedi meg, hogy ne csak messziről istenítse, hanem gyengéd érintésekkel kényeztesse is őt.
Néhány hete a Rettegés foka című reality show-ban legnagyobb félelmeddel, a vízzel kellett szembenézned, amikor is egy helikopterből a tóba ugrottál. Ez azt jelenti, hogy sikerült leküzdened a víziszonyod?
Á, dehogy! Még mindig ugyanúgy rettegek a víztől! Az egy dolog, hogy a műsor kedvéért arra az időre egy kicsit megembereltem magam, de bevallom, amikor a tóba zuhantam, rettenetesen megijedtem! Csomó vizet nyeltem, és nekem nagyon sok időnek tűnt, amíg a felszínre értem. Mindvégig próbáltam bebeszélni magamnak, hogy nincsen baj, pánikra semmi ok! Az volt a szerencse, hogy kaptam egy mentőmellényt, mert még úszni sem tudok. A suliban az úszómester öt éven keresztül próbálta nekem megtanítani az úszás technikáját, igen kevés sikerrel…
Ma már az egész ország tudja, hogy ki is az a Dundika, hiszen az egyik legismertebb és legkeresettebb modell vagy. Nem zavar, hogy sokan azt hiszik, azért lett ez a beceneved, mert túlsúlyos vagy?
Egyáltalán nem. Persze emiatt korábban voltak félreértések, hiszen azok az emberek, akik még soha nem láttak, maximum csak hallottak rólam, a nevemből kiindulva tényleg azt gondolták, hogy kövér vagyok. Pedig nekem soha nem voltak súlyproblémáim és bár már kislányként is szerettem a hasam, mindig vékony voltam. Most, 48 kilósan már egy kicsit daginak érzem magam, de nem rohanok le az edzőterembe, hogy gyorsan megszabaduljak a feleslegtől. Azért lettem Dundika, mert pasikat is megszégyenítő módon, hihetetlenül sokat tudok enni. Ha rámjön, egyszerűen nem is tudom, hol a határ, csak eszek és eszek és eszek…
|