Volt idő, amikor valamire való hadvezér egy kis csapatot sem volt hajlandó csatába vezetni anélkül, hogy ne kérte volna ki jósok vagy látnokok véleményét. Hasonlóképpen, mint az most a moziban a 300 című filmben látható. Évszázadokkal később viszont már olyannyira üldözték a jövőbe látókat, hogy jóslataikért gyakran az életükkel fizettek…

A középkor egyik nagy látnoka a manapság is igen népszerű Michell de Nostradamus például éppen az üldözésektől való félelme miatt szedte jóslatait versekbe. Amelyeket ráadásul szimbolikus utalásokkal pakolt tele. Jövendölései így persze nehezen érthetőek és értelmezhetőek voltak, ám ez megvédte őt az egyház haragjától. A katolikus egyház ugyanis bűnnek tartotta a jövőbelátást. A kuruzslók, jósok, látnokok, pedig könnyen máglyára kerültek.

A látnokok aranykora

De egyelőre térjünk vissza a spártai Leonidasz királyhoz, aki a film szerint azért nem vezethette hadba egész seregét a hódító perzsák ellen, mert a város elátkozott jövőbelátó papjai, a kedvezőtlen előjelek miatt ezt megtiltották neki.
A film szerint ezeket a jósokat a perzsák megvesztegették. A valóságban azonban az ilyen történetek általában éppen fordítva zajlottak le. Merthogy annyi szentigaz, az ókori világban, így Görögországban, s később Rómában is minden egyes háború vagy csata előtt kikérték a látnokok tanácsait. Az igazán bölcs hadvezérek és államférfiak azonban semmit nem bíztak a véletlenre. Ezért szinte mindig szép summával segítették elő a kedvező jóslatokat.

A görög–perzsa háborúk idején Xerxész, a perzsa nagy király – a filmben látottakkal ellentétben – nem gondolt arra, hogy megvesztegeti a görög jósokat. Inkább megfélemlítette őket Xerxész ezért a hadműveletek kezdetekor egy külön hadsereget indított útnak, hogy lerombolja a görögség legszentebb jóshelyét, Delphoit.